Szabaduló szoba gyerekeknek

„Mondd és elfelejtem, mutasd meg és megjegyzem, engedd, hogy csináljam és megértem.”

Míg a legtöbb szoba a felnőtteknek készült, mi a kisebbekre is gondoltunk. Ezért elkészítettük a sikeres „Emléktolvaj” szobánk kimondottan gyerekek számára készített változatát. Az így létrejött szabadulós játék kiváló szórakozást jelent, emellett nagyban hozzájárul a gyerekek logikus gondolkodásának fejlesztéséhez. Az önálló gondolkodásra való tanítás mellett egyaránt növeli a csapatmunkára való hajlandóságukat is.

Szabaduló szobánkba akár már 9 éves kortól várjuk a bátor csapatok jelentkezését.


Fotó: Ádám Judit

Egy játék ára a gyerekek számára is ugyanannyi, mint a nagyoknak, tehát 11000 forint. Ezért az összegért 3-7 (vagy akár 8) fős csapatok játszhatják végig a 60 perces, garantált sikerélményt nyújtó játékunkat.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, keressen minket bizalommal akár a Facebookon, akár az info@mindcrime.hu e-mail címen, vagy a +36 70 420 3279 telefonszámon.

FOGLALÁS

Ha valaki ennél is többre vágyik, vállaljuk egész születésnapi zsúr lebonyolítását is; a gyerekek körében nagyon sikeres a születésnapi programba iktatott szabadulós játék látogatás.

Születésnapi zsúrok

A születésnapi zsúr jóval több mindent tartalmaz, mint a "sima" játék.

Természetesen tartalmazza a szabadulós játék, játékok árát, valamint biztosítunk a gyerekek számára egy helyiséget a zsúrhoz. De emellett:

  • Előre elkészített meghívót adunk, hogy könnyebb legyen értesíteni a meghívottakat
  • Feldíszítjük a fogadó helyiséget (zászlókkal, lufikkal stb.)
  • Az ünnepléshez hozott sütit, üdítőt elfogyaszthatják nálunk (de felár ellenében a büfé összeállítását is vállaljuk)
  • A szabaduló szobában készítünk egy különleges feladatot is, amit testreszabunk az ünnepelt saját fényképeinek felhasználásával
  • Apró ajándékkal kedveskedünk a sikeres játék után minden résztvevőnek
  • Bármilyen egyedi igényt is kiszolgálunk (például elrejtünk ajándékot a pályán)

Letölthető meghívóink:

Díszítést kaphatok a zsúrhoz?

Az előteret mi minden zsúrhoz szépen feldíszítjük zászlókkal, felirattal, lufikkal, de bármilyen egyéb, saját dekoráció is hozható.

Tortát, ételt, italt, rágcsálnivalót hozhatok?

Tortát, rágcsálnivalókat vagy épp üdítőt nyugodtan hozhat mindenki, de kérésre, felár ellenében, mi is nagyon szívesen vállaljuk ezek beszerzését. Van hűtőnk, és vannak asztalaink, ahol megehetik a gyerkőcök. Műanyag tányérokat és poharakat tudunk biztosítani, sőt, a torta felvágásához is van késünk. :)

Mennyi ideig tart egy zsúr?

Minden zsúrra két és fél óra hosszan biztosítjuk a helyiségek használatát. Ebbe az időtartamba kényelmesen belefér egy játék az ünnepléssel, társasjátékkal, de akár egymás után két csapat is végigjátszhatja a szobát, és még így is jut idő az ünnepi torta elfogyasztására.

Amennyiben két csapatnyi meghívott (tehát akár 8-14 fő) érkezik a zsúrra, a két csapat tagjai egymás után játsszák végig ugyanazt a pályát. Amíg az egyik csapat bent játszik a pályán, a másik csapatnak egyéb szórakozási lehetőséget biztosítunk (társasjátékok, egyéb logikai fejtörők animátorral).

Mikorra érkezzünk?

Az a legjobb, ha pontosan a kiválasztott időpontban érkeznek meg a gyerekek. Természetesen lehet már egy picit korábban is gyülekezni, de érdemes arra gondolni, hogy még tarthat az előző zsúr, ezért sokkal korábbra nem érdemes odahívni a többieket.

Mennyibe kerül egy ilyen zsúr?

A gyerekzsúr ára 30000 forint. Az ár tartalmazza a helyszín bérlését, a játékvezetést és a helyiség feldíszítését is, majd a játék végeztével a gyerekek elfogyaszthatják a hozott tortát is. Mi a zsúrhoz két játékvezetőt biztosítunk, így míg egyikük a játékvezetéssel foglalkozik, másikuk a várakozó gyerekek szórakozását felügyeli.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a zsúrhoz egyéb kupon és kedvezmény nem vehető igénybe.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, keressen minket bizalommal akár a Facebookon, akár az info@mindcrime.hu e-mail címen, vagy a +36 70 420 3279 telefonszámon.

FOGLALÁS


Fotó: Ádám Judit

MINDCRIME szabadulós játék
Budapest, Katona József utca 21.
(Bejárat a Hegedűs Gyula utca 12. mellett)
+36 70 420 3279
info@mindcrime.hu
facebook.com/mindcrimebudapest